Kipróbálva a játékot, és szembesülve annak grafikai tuningolásával (majd a játékmenettel) eszembe jutott egy gondolat. Nyílván nem mondhatok mindig olyat amivel egyet kell érteni, de a Doom 3 BFG editionnel játszva elmerengtem azon, hogy ez a próbálkozás egy görbe tükör önmagának, és lényegében az egész iparnak is.
Annak idején amikor az első képeket láttam a játékról még a 2000-es évek elején egy Szalunál tett látogatásom során, azt gondoltam, hogy a Doom 3 lesz az engine-ek és FPS-ek nonplusultrája. A feltevésem persze nem igazolódott be (a játék megjelenése után 2 évvel érkezett a Gears of War, közben pedig a Doom 3-at látványban földbedöngölő U3 engine-es koncept képek) de a végeredmény egy klasszikus elemekre építkező modern lövölde lett. Viszont.
A sok helyütt igazságtalan játékmenetet (gondolok itt az agyamat 10 perc után már az egekig felbaszó hátam mögé spawnoló ellenségekre) elnézve azt látom, hogy a ráncfelvarrt legendák fénye (bár grafikailag nem, de lényegében) megkopott. Nosztalgiával vegyes jóindulattal emlékszünk vissza rájuk, hibáik azonban a játékok viszonylagos fejlődése (pontosabban azok leegyszerűsödései) miatt most talán még jobban kicsúcsosodnak. A Call of Dutyban elkényelmesedett játékosok (és játékok) világában paradox módon az annál komplexebb és minőségében még jobbnak is mondható alkotások a szerényebb értékekkel rendelkező szupersztárok árnyékában maradnak. Sőt, mi több: hiába a külsőségekben a mai trendekhez felnőni kívánó próbálkozás, a Doom 3 BFG edition magán hordozza ma már jobban látható hibáit. Valószínűleg ezzel kell számolnia a többi legendás alkotásnak is: a húsleves ugyan ehető felmelegítve is, az íze azonban nem marad ugyanolyan mint amikor megfő.
